TermékTAPASZTALATOK

 

 WINKLERNÉ VÁMOSI Nóra
(Mór)

testsúlycsökkenés: - 14 kg


Ahogy vissza tudok emlékezni, mindig is volt rajtam 2-3 kiló súlyfelesleg, ez azonban nem foglalkoztatott annyira, hogy bármilyen fogyókúrába belekezdjek.
A fogyókúra és az alakformálás témája kisfiam megszületése után kezdett napirendre kerülni, mikor a terhesség alatt felszedett plusz kilók eltüntetésére helyeződött a hangsúly. A túlsúlyom ekkor már 15 kg volt.

Ráébredtem, hogy változtatnom kell. Nemcsak esztétikai problémának fogtam fel a kérdést, hanem tudtam, egészségem miatt is meg kellene szabadulnom a súlytöbblettől. 75 kilósan ugyanis sokkal fáradékonyabb voltam, nehezebben mozogtam, a lábaim néha fájtak a túlsúly miatt, önbecsülésem is kisebb volt.
Az igazi, elhízással kapcsolatos betegségek, egészségügyi problémák ugyan elkerültek még, de tudtam, ha így folytatom tovább, előbb-utóbb az egészségem is megsínyli majd. Nem szerettem volna a magas koleszterinszinttel élők, valamint a szív-, és érrendszeri betegek statisztikáját gyarapítani.
Többféle diétát kipróbáltam kezdetben, de 1-2 hétnél tovább egyiket sem bírtam végigcsinálni a folyamatos éhségérzet miatt. Utólag már tudom, hogy ezek a koplalós időszakok többet ártottak, mint használtak, egészségtelenül próbáltam megszabadulni túlsúlyomtól. Ezen is szerettem volna változtatni. Nem egyik napról a másikra ugyan, de sikerült. Megváltoztattam étkezési szokásaimat, mozogtam is mellette. Majd rátaláltam az interneten a Herbalife-ra, és tudtam, nekem erre van szükségem.
A programban az alábbi dolgok ragadták meg figyelmemet: egészséges, kényelmesen és gyorsan elkészíthető, tudományos kutatások igazolják, nem tartalmaz egészségre káros anyagot, és ami a legfontosabb: nem kell éhezni! Nem sok diétás program dicsekedhet ennyi pozitívummal.
És valóban így van. A Herbalife Shapeworks programjának köszönhetően sanyargató éhségérzet nélkül sikerült elérnem a kívánt testsúlyomat. (- 14 kg). Jelenleg 61 kilónál áll a mérleg mutatója, és jól érzem magam a bőrömben.

Újra fitt, és energikus vagyok, könnyebben végzem a napi rutin-teendőket is, nem esik nehezemre a munkavégzés. Magabiztosabbnak, csinosabbnak érzem magam.
Ma is fogyasztom a Herbalife termékeket, vacsorára el sem tudok képzelni praktikusabb, és egészségesebb ételt, mint a shake.

Most már tudom, hogy az egészségtelen, koplalós diéták korszaka lejárt, hiszen van az egészséges fogyásra megfelelő megoldás is, amit én a Herbalife-ban találtam meg. Saját tapasztalataim alapján mindenkinek ajánlani tudom.
Köszönöm Herbalife!

2007 április
2007 június (- 14 kg)

Kedvenceim:
Herbalife tápláló shake italpor - krémes keksz ízű
Zabrost tabletta
Fehérjeszelet - citrom ízű

Az eredmény egyénenként változó lehet.
Termékek
Wellness
TIPPEK
Táplálkozás
Gyakori
KÉRDÉSEK
Könyvek
Tapasztalatok
Aktualitások KAPCSOLAT
Minden jog fenntartva! © KAJÁRIKNÉ KOVÁCS Katalin és KAJÁRIK Béla - Független HERBALIFE tanácsadók. 2003 - 2007